Kolibri kertészet
  • 0

Az orgona metszése

Karola 2023. május 16.

Az orgonatöveket nevelhetjük úgy, hogy díszcserjeként is mutatós legyen és hosszú szárú vágott virágot is szolgáltasson. Ez a metszéstől függ.

Az orgona metszése

 Metszéssel oly módon szabályozhatjuk a virágzást, hogy ugyanazon a növényen legyen virágzó vessző is és olyan csap is, amelyből a jövő év hosszú szárú virágai fejlődnek ki.

 

Ez az orgona váltva metszése. Kiültetés után, tavasszal a vesszőket két szemre visszavágjuk, majd a belőlük fejlődött vesszők felét, egyharmadát a következő tavasszal, korán két szemre újra visszavágjuk.

Azokból a vesszőkből, amelyeket nem vágtunk vissza, igen szép virágot kapunk, amelyeket pedig visszavágtunk, azokon a csapokon igen erős hajtások fejlődnek. Ezeken a következő évben hatalmas virágzatok alakulnak ki. Virágszedéskor a levágott vesszők tövén egyszemes csapot hagyjunk meg.

Mivel ez a metszés későn történik, már virágrüggyel záró vessző nem tud kialakulni (az orgonavesszőnek csak a csúcs-, az ún. zárórügye virágrügy), ezért ezt a vesszőt a következő tavasszal újra két szemre metsszük. Ebből erőteljes virágrügyet nevelő hajtások fejlődnek. Ezzel a váltott metszéssel elérjük, hogy minden évben szép vágott virágot kapunk, és a bokor alját is kívánságunk szerint tudjuk alakítani.