Kolibri kertészet
  • 0

Téli védelem

Karola 2023. október 20.

Körültekintő gondoskodás szükséges ahhoz, hogy minden évelő fajunk felkészüljön a téli pihenésre.
Az egynyáriakat és a nehezen teleltethető balkonnövényeket az ősz folyamán teljesen vágjuk vissza.
 

Téli védelem

Az évelő fajoknak viszont más igényeik vannak: augusztus végén kell utoljára tápoldatozni őket, ezzel megakadályozzuk, hogy a fagyok előtt még egyszer kihajtsanak, és télen éretlen hajtásaik legyenek, amelyek biztosan lefagynak.

Vágjuk vissza a föld felszínéig azokat az évelő növényeket, amelyeknek szára és levele biztosan lefagy. A télizöld fajok leveleit (mint az örökzöld tatárvirág, tűzgyöngyvirág, varjúhájak) hagyjuk a növényen, egész télen szép díszfoltjaink lesznek. Ugyanez vonatkozik a fűfélékre, e növények szára és kalászai télen is szép látványt nyújtanak.
 

A nagyméretű, dézsás növényeket célszerű visszavágni, mielőtt a teleltető helyiségbe szállítjuk őket. Ez megkönnyíti a szállítást is, és könnyebben elfér a növény. Távolítsuk el tőből az összes elhalt, vékony és rossz felé növő hajtást, azután kurtítsuk meg annyira a megmaradt hajtásokat, hogy újra szimmetrikus koronát lássunk magunk előtt. A rügy fölött mindig maradjon néhány miliméteres szárrész.
A télálló fásszárú növények, például a rózsák vagy a gyümölcsfák esetében várjunk a metszéssel tavaszig.
 

Teleltetés a szabadban: a télálló évelők és a fásszárú növények természetesen dézsás növényként is a szabadban maradhatnak. Tegyük a dézsát egy napfénytől és széltől védett helyre. A hideg föld elleni védekezésül fektessünk a cserepek alá egy egyszerű farostlemezt. A nagyobb dézsákat hólyagfóliával, zsákszövettel vagy egy régi takaróval védhetjük meg. Kis falábakra állítva az edényben lévő örökzöldjeinket nyugodtan locsolhatjuk a földhöz fagyás veszélye nélkül. A kisebb cserepeket szorosan tegyük egymás mellé, és töltsük meg a köztük lévő üregeket faforgáccsal vagy szalmával. A csoportot kívülről hólyagfóliával, zsákszövettel vagy egy öreg takaróval takarjuk be. A rózsákat 10-15 cm-re fedjük be (felkupacolás), hogy az érzékeny oltási helyet megvédjük a fagyoktól.
 

Teleltetés a lakásban: a meleg éghajlatú területekről származó dézsás növényeket fagymentes helyen kell teleltetnünk. A legtöbb fajt 5-10 C közötti világos helyen kell tartanunk. Amint a szabadban a hőmérséklet 5 C alá csökken, be kell növényeinket költöztetnünk! Ideális teleltető helyiség például a világos kamra, garázs és lépcsőház. Minél melegebb a teleltető helyiség, annál világosabbnak kell lennie. Azokat a fajokat, amelyek lehullajtják a lombjukat, sötétben 0-5 C között is teleltethetjük. Ilyen a füge, gránátalma vagy a selyemmirtusz. Világos 0-5 C közötti helyet igénylő növények: kasszia, mirtusz, csillagjázmin, kefevirág, japánnaspolya. Világos, 10-15 C közötti helyet igényelnek: ólomvirág (Plumbago), enciánfa, kínai rózsa, sétányrózsa (Lantana)