A telekhatár - sövény, kerítés, fal
Az embernek ugyanúgy szüksége van a más emberekkel való kapcsolatra, mint az elvonulásra, visszahúzódásra is. Ez utóbbira a kert és a ház ad módot. Ezért minden kertben lenni kell olyan védett zugnak, amely rejtve van a kíváncsi pillantások elől.
Másrészt nem túl szerencsés az a kert, amely magas kerítéssel vagy sűrű, zárt sövénnyel van elválasztva a külvilágtól, mert el van zárva a környezet energiaáramlásától. Az itt élők rövid időn belül az elszigetelődés szorongató érzésével fognak szembesülni. Ahogy az élet más dolgaiban, ebben is meg kell találnunk a helyes mértéket. A kerítésnek védelmet kell nyújtania, de ugyanakkor nem szabad hogy falként funkcionáljon.
Ha mégis falak veszik körbe kertünket, akkor is van megoldás: sarkaik legyenek lekerekítettek, mert ezek a lekerekítések kedvezően hatnak a csí áramlására, sőt vonzzák a gazdagságot is. Emellett az is fontos, hogy a falba több nyílást is tervezzünk, mert ezeken keresztül fenntarthatjuk a kapcsolatot a külvilággal, és biztosítják a kert és a környezet közti energiaáramlást. Hogy ezek az ablakok a kert mely részein helyezkednek el, az attól függ, hogy az adott oldalon mi a kert funkciója. Például egy pusztán dekoratív célú előkertet nem kell védenünk a kíváncsi pillantások elől, ezért itt a kerítés lehet alacsony és átlátható, így az energiaáramlást nem tartóztatja fel. Azokon a helyeken, ahol a családi élet zajlik, a kerítés inkább védelmi funkciót tölt be, ezért itt természetesen lehet magasabb vagy zártabb.
A kerti kapu kiválasztásakor figyelnünk kell arra is, hogy az hívogatólag hasson. Egy vaskos, nehezen nyíló ajtó kellemetlen érzést kelt a belépőben. A feng shui szakértők szerint a kertkapu formáinak más-más a jelentése: a négyszögletes kapuk a földet szimbolizálják, míg a lekerekítette, a kapu fölötti boltívek az égboltot.
A kerítés építésekor célszerű a tájra jellemző építőanyagot felhasználni. Különösen szerencsés kombináció a kövek és a növények összekapcsolása, mert elősegíti az energia áramlását, kiegyensúlyozottságot és folyamatosságot közvetít. Az olyan fal, amelyről vadszőlő (repkényszőlő) csüng le vagy a kövek közül zöld növények bújnak elő, éppannyira vonzó, mint a kőoszlopok, amelyeket virágládákkal díszítünk. A növények élénkítik a fából vagy kovácsoltvasból készült kerítéseket is. Ez utóbbi elveszíti szigorú jellegét ha tövéhez virágzó évelőket ültetünk, vagy egynyári kúszónövényeket futtatunk rá, pl. szagosbükkönyt (Lathyrus odoratus) vagy szárnyas feketeszemet (Thunbergia alata).
A feng shui tanítása szerint a kovácsoltvas vagy léckerítésnek ne legyen lefelé mutató hegyes vége, mert ez társadalmi lecsúszásra utal. Ha azonban a kerítés hegyes vége az ég felé mutat, az semleges jelentésűnek számít.