Zamatos fügefajták termesztése
A füge sok trópusi területen kulcsfontosságú növényfaj. Gyümölcs alapvető táplálékforrás sok állat és az ember számára is. A fügefa ugyan a trópusokról származik, de létezik néhány olyan fajtája is, amelyik a mérsékelt égövön nő. A közönséges fikusz (Ficus carica) Közép-Keleten és Dél-Európában őshonos és már az ókorban termesztették gyümölcséért.
A fügének különleges kulturális jelentősége van, mint kultusztárgy. A legismertebb és leghíresebb fügefa a bodhi fa vagy más néven szent füge, mely a Föld egyik legöregebb élő növénye. Kr. E 288-ban ültette Tissa király a Sri Lankán található Anuradhapura templom szomszédságába, és amely állítólag azon bodhi fa hajtása, amely alatt ülve Buddha megvilágosodott. A fügetermesztés több száz évvel megelőzte a gabonatermesztést a Közel-Keleten, ráadásul a füge a kultúra fejlődésére is erős hatást gyakorolt a vallás révén.
A Bibliában , a Teremtés könyvében, Ádám és Éva fügefalevelekkel fedték el meztelen testüket, miután ettek a tiltott gyümölcsből. A festészetben és a szobrászatban a meztelen testeket gyakran takarja fügefalevél a kényes részeken. Sokszor előfordult, hogy a levelek a gyűjtők kérésére kerültek a festményekre, jóval azok befejezése után. A görög mitológiában is szerepet kap a füge: Apollón elküldött egy varjat forrásvízért. A madár meglátott egy fügét, és megvárta, amíg megérik. A szükofántosz szót („fügét mutat”) az ókori görögök azokra használták, akik feljelentették a fügével illegálisan kereskedőket, vagy azokat, akik fügét loptak szent fákról.
A fa gyümölcse, a füge, tulajdonképpen egy virág – vagy hamis gyümölcs, amelyben a virágok és a magvak együtt fejlődnek, közös egységet alkotva. Egy olyan vacokról van szó, amelynek belső felületén sok kicsi virág helyezkedik el. Ezért a fügefa virágai csak akkor válnak láthatóvá, amikor kinyitjuk a gyümölcsöt. A kínaiak virág nélküli gyümölcsfának nevezik a fügefát. A vacoknak általában gumószerű alakja van, rajta egy kicsi nyílással, amelyen keresztül megtörténik a virágok beporzása. Ha elvágunk egy friss fügét, az előtáruló virágok húsos szálaknak látszanak, belsejükben egyetlen maggal.
A gyümölcsöt fogyasztják frissen, szárítva vagy lekvár formájában. A rómaiak szárított fügével libát hízlaltak, így jutottak zsíros májhoz. Bengálban zöldségként készítik el, és úgy tartják, jó hatással van a szívbetegségekre.