Kolibri kertészet
  • 0

Fagyöngy a fákon

Karola 2023. július 10.

250 évvel ezelőtt Carl von Linné adta a fagyöngynek a Viscum album hivatalos nevet. A fák örökzöld lakóját azonban már több mint 2000 éve ismerik.

Fagyöngy a fákon

 

fagyöngy a fán

Már a rómaiak idején szerencsehozó varázserőt és gyógyító képességet tulajdonítottak neki. A gazdanövényben nem okoz kárt, annak ellenére, hogy belegyökerezik az ágakba, így látva el magát vízzel és tápanyagokkal. Magvait a madarak hordják szét, és ürülékükkel együtt otthagyják különböző fák ágain. Ha célzottan akarunk fagyöngyöt termeszteni, leszedésekor vigyázzunk, hogy a gazdanövény ne sérüljön meg. A gyümölcsfákon növő fagyöngy nem él meg másfajta fán, ugyanez érvényes a tűlevelű fákon tenyésző fagyöngy esetén is. A kertbe úgy tudunk fagyöngyöt telepíteni, hogy az érett bogyó külső héját lehántjuk, és a bogyót jól rányomjuk a kiválasztott fa valamely fiatal hajtására. A ragadós gyümölcshús szavatolja, hogy a mag megtapad az alaptalajul szolgáló ágon. Általában már a következő tavaszon kicsírázik. A fákat díszítő örökzöld gömbök előnyére válnak a lecsupaszodott téli kertnek, de nem kell hagyni, hogy túlságosan elszaporodjanak.