Az előkert és a ház bejárata



Az előkert és a ház bejárata

A kínaiak a ház bejárati oldalát a ház arcának, az ajtót pedig a ház szájának tartják, emiatt nagy gondot fordítanak arra, hogy ezek a részek jó benyomást keltsenek. A nevető, boldogságot, harmóniát sugárzó arc vonzóbb, mint az ápolatlan, elhanyagolt.




Ez a látásmód a mi nyugati világunkban is követendő minta. A ház előkertjébe való belépéskor kapja a látogató az első benyomást a lakókról. De nem elég csupán az, hogy az előkert gondozott, rendezett legyen, hanem a tulajdonosok lényéből is kifejezésre kell juttatni valamit, tükröznie kell jellemüket, gondolkodásmódjukat. Az is nagyon fontos feladata előkertünknek, hogy kellemessé tegye a hazaérkezést, ne rontsa el hangulatunkat pl. egy teletömött szemeteskuka vagy egy bűzlő komposztgödör.
Ügyeljünk a család által használt utak és parkolóhelyek szigorú szétválasztására. A biciklinket se a ház lőtt tároljuk, mert rendezetlen hatást kelt. A szemeteskukát is olyan helyre célszerű állítani, ahol nem látunk rá közvetlenül. De ha nem találunk neki ilyen helyet, akkor legalább takarjuk el egy állvánnyal, amelyre kúszónövényt futtathatunk, vagy ültessünk elé egy bokrot. A feng shui szerint túl nagy kő sem való az előkertbe, mert az életút nehézségeire és akadályaira utal. De ha egy kisebb kúszónövénnyel félig befuttatjuk, máris ellensúlyoztuk a negatív hatást.
A jól kialakított előkert a csi gyűjtőhelyeként működhet, ahonnan az energia a házba és a kert többi részébe áramolhat. De ha túl kicsi az előkert, akkor megrekedhet az energia igyekezzünk legalább a kicsi előkertet is optikailag tágasabbá tenni. Ez úgy sikerülhet a legjobban, ha nem zsúfoljuk tele, hanem a lehető legnagyobb tereket alakítjuk ki.


A ház bejárata úgyszintén meghatározó elem. Mivel ezt is naponta használjuk, jelentős mértékben befolyásolja életünket és közérzetünket. Fokozottan figyeljünk a ház bejáratához vezető útra, el kell kerülni, hogy nyílegyenes vonalban vezessen a házhoz. Ha az út szelíden kanyarog az ajtóig, akkor a csi is helyes tempóban jut a házba, és kifejtheti pozitív hatását. A már meglévő bejárathoz vezető utat úgy alakíthatjuk át, hogy pl. évelőket és kisebb cserjéket ültetünk a széléhez közel, esetleg egy kis csobogót vagy kerti kutat telepítünk mellé, így optikailag megtörhetjük az út nyílegyenes voltát.
Figyelnünk kell arra is, hogy a csi ne áramoljon el a ház bejárata előtt, hanem utat találjon a házba. Kedvező irányba befolyásoljuk a csit, ha patkót vagy kör alakú koszorút helyezünk az ajtóra. A germán és az angolszász kultúra ősi szokása, hogy fagyöngyöt akasztanak az ajtó fölé, ami szerencsét hozó növénynek számít és mivel örökzöld növény, a halhatatlanságot jelképezi.
 



Vissza

©2008 Kolibri dísznövény kertészet