Kolibri kertészet
  • 0

A növények helyes kiválasztása

A növények növekedésük során állandóan változtatják alakjukat, ezáltal a kert képét is. Emellett még az évszakok szerint is változnak. A kínaiak szerint a növények szimbolikusan megjelenítik az élet változásait és körforgását.

A növények helyes kiválasztása

 

A feng shui mesterei mindig is nagy figyelmet fordítottak arra, hogyan befolyásolják a növények életünket és közérzetünket. Közvetlen közelünkbe és a ház köré ültetett növények helyes kiválasztásával a ház és a kert csijét alapvetően megváltoztathatjuk, jobbá tehetjük. De az európai felfogás szerint is pozitívan hatnak a kedélyállapotunkra a szépen fejlődő, virágba borult növények. Hogy a növényekkel kedvező hatást gyakorolhassunk lelkiállapotunkra, ahhoz az kell, hogy megtaláljuk számukra az ideális környezetet, helyszínt, és ezáltal egészségesen tudjanak fejlődni. A dekoratív növények látványa örömmel tölt el minket, és a megélt öröm pedig pihentet és megnyugtat, valamint még szorosabb kapcsolatba kerülhetünk a természettel.
A megfelelő növények kiválasztásakor figyelembe kell vennünk különböző szempontokat.
 

 

A növények mérete:
El kell döntenünk, hogy a kert mely pontjára szeretnénk ültetni az adott növényt és ott milyen funkciót fog betölteni. Ennek megfelelően válasszuk ki hogy kisebb vagy nagyobb növényre van szükségünk. Vásárláskor mindig tájékozódjunk arról, hogy a kiválasztott növény mekkora lesz kifejlett állapotában, mert egy túl magasra nőtt fát kivágni, vagy egy dúsan növő bokrot drasztikusan megmetszeni újra és újra, a kert harmóniájába való súlyos beavatkozás, mely zavarja az energiaáramlást.
 

A növények termőhelyigénye:
Növényeink csak akkor fognak szépen növekedni, ha megfelelő életfeltételeket biztosítunk számukra. Először is vizsgáljuk meg kertünk talaját, annak tápanyagtartalmát. A növények számára nagyon fontos tényező még az ültetési hely napos vagy árnyékos volta, valamint a szélvédettség. Ezután válasszunk ki olyan növényeket, amelyeknek ilyen körülményekre van szükségük.
 

Ápolás:
Fontolóra kell vennünk azt a tényezőt is, hogy mennyi időnk lesz növényeink gondozására. A díszes virágágyásokkal beültetett előkert több odafigyelést igényel, mint az egy-két díszcserjével, örökzölddel tarkított füves terület. A feng shui szerint a kertbe leginkább azok a növények illenek, amelyek lakóhelyünk környékén is honosak. A feng shui szellemének semmiképpen sem felel meg, ha kertünket egzotikus növényekkel díszítjük. De ezeknek a növényeknek a ház közelében megfelelő helyet találhatunk, mert itt amúgy is az ember által meghatározott stílus uralkodik a természet felett. A kert peremterületén azonban feltétlenül a környéken honos növényzetet alakítsunk ki, hogy a kert harmonikusan illeszkedjék a tájba.